Mindig örömmel tölt el a tavasz megérkezése. Ilyenkor rügyek jelennek meg a fákon és kipattannak, virágba borulnak a kertek és mezők, mert elmúlik a hideg tél és megérkezik a kikelet. A természet megújulása, a feltámadás gondolatának kifejezője. Emlékeznünk kell! Mert amíg Pál apostol a hideg télről és elmúlásról, a keresztre feszítésről szól a Korinthusi levélben "Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még, pedig mint megfeszítettről." (I. Kor. 2: 2) Ezek után pedig szintén Krisztusra kell emlékeznünk, mint a tavasz hírnökére a feltámadott győztes üdvözítőre. Közismert kedves történet az, ami az emmausi úton történt. (Lukács evangélium 24:13-22) A Jeruzsálemben történt botrányos kivégzési események után a csalódott tanítványok, akik nem tartoztak a tizenkettőhöz, hazafele bandukoltak szomorú arccal. Mesterük kínos szenvedések között meghalt és még a sírja is megüresedett, lehet valaki ellopta talán a holttestét. Ez egy szörnyű nagy botrány. Mit lehet ilyenkor mondani? Csakugyan Isten fia volt az, akivel ez megtörténhetett? Akkor hirtelen egy idegen csatlakozott hozzájuk, akit ők nem ismertek fel, mert "látásukat... valami akadályozta"Luk 24: 16 Ezt a leírást úgy is lehet értelmezni, hogy az embernek kétfajta látása van, egy fizikai és egy lelki. Ha a materiális fizikai látás, jó erőben van (kratew) az elnyomja, gátolja a lelki látást. Jézus tanítványai hihetetlen dolognak tartották a feltámadást, ez gátolta őket annak felismerésében, hogy Krisztus volt az idegen. Ma talán nem sokan a keresztények közül is úgy gondolják: "Nem jött onnan még senki sem vissza." Talán a feltámadás reménységéről is keveset beszélnek, prédikálnak, mert túl misztikusnak lehetetlennek tartják. A mai ember az ésszerűség, racionalitás híve inkább, mint a feltámadott Krisztus híve. Pedig a tavasz a kikelet, minden évben hangosan hirdeti, amint a biblia igéje is. Lesz feltámadás, mert Krisztus is feltámadott! Pál apostol így tesz bizonyságot erről az igazságról: 1 Kor. 15, 20 "Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje." A bibliai korban gyakran mutattak be áldozatot az Istennek. A növényekből, gyümölcsökből, állatokból az első áldozatot, a javát az Istennek kijáró részt: "zsenge"áldozatnak (aparch) hívták. E.G. White a keresztény író ezt írja ezzel kapcsolatosan: "Krisztus feltámadt a halottak közül első gyümölcseként azoknak, akik elaludtak. A kévelengetés volt ennek előképe. Feltámadása éppen azon a napon következett be, mikor a kévelengetést kellett bemutatni az Úr előtt. Több mint ezer évig hajtották végre ezt a jelképes ceremóniát. A szántóföldekről az első megérett, magvas gabonakalászokat összegyűjtötték. Amikor az emberek felmentek Jeruzsálembe, akkor az első termésből kötött kévéket lengették hálaáldozatként az Úr előtt. Amíg ez a felajánlás meg nem történt, a sarlóval nem érinthették meg a gabona szálakat, nem gyűjthették és köthették azokat kévékbe. Az Istennek felajánlott kévék ábrázolták azt a nagy lelki aratást, amelynek kalászait és kévéit be kellett takarítani az Isten országa számára. Krisztus feltámadása az előképe és a záloga az igazak feltámadásának. "Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ővele együtt." Jézus élete. 692-693. oldal.